Home

Home
Cititi-ne pe FacebookUrmati-ne pe TwitterFeed RSS gratuit

Spacer

Atelier LiterNet  Sageata  Proză scurtă  Sageata  Praful de pe tobă

Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro

Az árok mélye fölragyog


Radu Părpăuţă, fordította: Bige Szabolcs

18.02.2014
TextText mai micText mai mare
Versiune imprimabila Adauga cu AddThis
Articolul anterior din rubrică
Articolul urmator din rubrică
Ó, azok a lovak! Ahogy a port kapálják! ... Hej, hogy zsibongtunk ott az árokban, hogy nyüzsögtünk a patak vizében és bombát kerestünk, de csak csorba csajkát találtunk, meg rozsdás övcsatot, egyszer egy kilapított kanalat a nyelén a horogkereszttel (sokat büszkélkedtem a szerzeményemmel, de aztán elcseréltem egy bugylibicskára, amiért kaptam egy bicikli belsőt kiegészítve egy Jean Marais fényképpel - nagy kupec voltam én abban az időben!), de mit számított mindez! Eső előtt a levegőt betöltötte a vörösbegyek csiripelése és füttyögése; rágtuk a zöldalmát és jó ízűen csámcsogtunk; nem ijesztett a mérgező bürök, se a csípős csalán, se a köveken napozó zöldgyík, még a bokor alatt lapuló kígyó sem; nem féltünk a lehorzsolt térdünkből, vagy az elvágott ujjunkból csöpögő vértől sem, még ha meg is szédültünk a látványtól, hanem csak nevettük, és útilaput kerestünk a gyalogbodza árnyékos mélyén, hogy a sebre kötözzük; a seb egyből be is gyógyult. Begyógyult, mert az Öreg is velünk van - ott van a gyümölcsös kertje a Borzos hegyen, ahova gyümölcsöt csórni jártunk. Egész nyáron volt mit csemegézzünk, kezdve a cseresznyékkel, folytatva a finom nyári almákkal, mint a cigányalma, csörgőalma, vagy a borízű, folytatva a mórra-bórával, a ringlószilvával, Clapp körtével, s a vörös bélűvel, amelyik szinte elolvad a szádban.  Az Öreg meg hagyta, mert jó ember volt, öreg, hófehér szakállal - ott ült a tornácon, s magában mormogott.
 
Nos, itt vagyok az árok mélyén (talán augusztus volt), a csendet egy alig halható zümmögés töri meg... Az út túlsó oldalán levő kocsmából - Leon tata kocsmájából - jön ez a rekedt zagyvaság. Nem figyelek rá. Szaftos fűszálat rágcsálok, és a torkomban dobog a szívem: Szilviát várom. Az árokból rálátok az útra, ahol fel kell, tűnjön, mikor a tejet hozza Miluca nénitől - gondolom ravaszul. Nem rég esett, s frissen gyalult deszka szagát hozza szél Pricup mester felől. innen az árok mélyéből alig látszik a látóhatár, a rét felett ködök úsznak. Csak a szénaboglyák csúcsai bújnak elő, mint valami szigetek... Erre sem figyelek oda, csak érzem. Várakozok. Nyomaszt a közelgő este. A hold sápadt fényében szinte reszket a levegő. A lovak megbéklyózva - közöttük a mi kancánk is, Viktória, egy fejjel magasabb a többinél, ropogtatja a sarjút, horkant közben, s nagyokat szuszog, a lábait váltogatja. Nekem meg -ó, szakad meg a szívem! A felhők között az ég kárpitján kis rés támad, és sötétkék fénye rám hull. Ösvény indul a szakadékból egyenesen az égbe.
 
És íme! Málnaszín ruha és tejes kanna a karján. Rászólok. A tejeskannát leteszi az árokpartra és leereszkedik azon az égi ösvényen a csalán és tüdőfű levelek közzé. Megcsúszik és hozzám tapadva áll meg. Torkunkban dobog a szívünk. Magához ragad nagy nyüzsgés közepette az árok mélye... Egy mély-mély árok... Hová ragadsz te mély árok? A végtelenül mély árok azonban nem felel.
 
Szilvia meleg ajkait érzem, tej íze van fűszálak kesernyés ízével keveredve... Az árok mélyének zöld-sötét nyüzsgéséhez a szoknya suhogása társul... Markomban érzem hamvas melleit... és babszemnyi bimbóit... Repül a szoknya és én meglátom, amit eddig sohasem sikerült meglátnom a nyavalyás bugyi miatt, sem számtalan unokahúgaimnál, sem a nagynénikéimnél, akik varratni jártak anyámhoz, sem a többi asszonynál sem, akik szintén nálunk varrattak és csak a szoknyáikat és a blúzaikat vették le a próba alkalmával. És most végre látom, látom, ó! a kis nyuszikát. A lovak ott játszanak az árok szélén, kapálják a földet mellső lábaikkal. Ennek a játéknak nincs párja a világon!
 
Nem félek én semmitől, sem a mérgező büröktől, sem a csípős csalántól, sem a kibuggyanó vér szédületétől... Azt sem bánom, ha Szilvuka-Pucukának csúfolják. Nem is nehéz. Mindent olyan könnyűnek érzek. A semmiből feltörő könnyeimen át látom a béklyón táncolókat... ködös kaszálók... csillagok, mint apró bimbók... bűvölet táltosai forgolódnak, és millió szentjánosbogár villog az árok mélyén.
 
... Sok év múlva egy sápadt őszi napon láttam újra Szilviát, egy bár üvegablakán keresztül. Nem értem, mi ütött belém, hogy meglódult a szívem és heves izgalom tört rám, amint láttam elhaladni. Összeszedtem magam és gyorsan utána eredtem. Baráti puszit váltottunk, és beszélgetni kezdtünk minden félefajta dologról, ahogy szokták az emberek, ha évek múltával újra találkoznak. Hogy vagy mostanában? Hogy élsz? Jaj, hulla fáradt vagyok, most jövök a taposó malomból, mondja mosolyogva. Jó, hogy ez is van, mondom, mások meg... hadd el, alig kapok valamit. Csak a régiségért csinálom.
 
Kimentünk a Nicolina piacra, Szilvia vásárolt néhány nagy, zamatos, sárga körtét. A gyerekeknek, mondja. Harapjuk a nedvdús, édes körtéket és a gyerekekről, a családról beszélgetünk. Megpróbáljuk összerakni az elmúlt évek cserepeit. Egész méhraj kering a puha körtéket tartalmazó szatyor körül. Nem hessegeti el őket.  Csak kacag. Egy könnyű szellő felkapta a mézszínű, puffos ujjú, kislányos ruháját, láthatóvá téve a térdeit. Felkavart gyerekes gömbölyűségük látványa. a körte leve végig csorog a karján a könyökéig, az álláról is indul egy csepp egyenesen a dekoltázsába. A méhek ott rajzanak körülötte, rá akarna szállni. De a bolond nem hessegeti el őket. Csak kacag. Megyünk a blokkok között a méhekkel utánunk. Az emberek bamba közönnyel bámulnak ránk az erkélyekről. Kiérünk a betonrengetegből és megállunk az átjárónál. Felhívnálak hozzám, mondja, de nem néz fel, de az emberem féltékenyfajta. Nem tesz semmit, mondom bután. Ő újra csak kacag. Aztán a lemenő őszi nap fényében, csendben belép a méhrajtól követve az átjáróba. Így maradt meg bennem: lassan távolodik a lemenő nap fényében, s a méhek glóriaként szállnak felette.

Articolul anterior din rubrică
Toate articolele din rubrică
Articolul urmator din rubrică




0 comentarii

ARHIVA RUBRICII

Sageata Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro O zi din viaţa unui propagandist, Radu Părpăuţă (5.0/5 - 4 voturi)
Sageata Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro Drumul cel negru, Radu Părpăuţă (5.0/5 - 6 voturi)
Sageata Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro În ospeţie, Radu Părpăuţă (5.0/5 - 9 voturi)
Sageata Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro Telefon mamei, Radu Părpăuţă (4.4/5 - 7 voturi)
Sageata Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro Locul sfinţeşte omul - însemnări despre o călătorie cu trenul guvernamental, Radu Părpăuţă (4.5/5 - 4 voturi)
Sageata Toate articolele din această rubrică


RUBRICILE CATEGORIEI

Sageata Miscellanea
Sageata Ceaiul de joi dimineaţă
Sageata Povestiri minimaliste
Sageata autoficţiuni
Sageata Cântece simple
Sageata 49
Sageata Visăreasa-n colţul blocului
Sageata Totul pe alb
Sageata Editorialul de luni dimineaţă
Sageata Cafe del Sol
Sageata Diversiuni şi aluviuni
Sageata Micile istorii
Sageata Scrisorile Getei
Sageata Insolita de marţi
Sageata Întîlniri - De dragoste
Sageata Cuvinte pentru înecaţi
Sageata România, draga de ea!
Sageata Jobenul cu iepuraşi
Sageata Şoseta cântăreţului de blues
Sageata inter_zise
Sageata Biciclete în Beijing
Sageata Istorii inventate
Sageata Respiraţie sub apă
Sageata CompletAbil
Sageata Cutia cu păpuşi
Sageata Drumul spre Oz
Sageata Un pic - alte întîmplări adevărate
Sageata Poveştile fetei nesăbuite
Sageata Cum să...
Sageata Bungee Jumping
Sageata InCompletAbil fantastic
Sageata Fractalul Epic
Sageata Zen şi arta întreţinerii motocicletei
Sageata PUNCT...
Sageata S-a întâmplat într-o joi
Sageata 8 1/2. Odă bărbaţilor / Ode to men
Sageata Blues Letters
Sageata Casa cu pereţi de vânt
Sageata Bestiar domestic imaginar (cu persoane celebre)
Sageata Ora de libertate
Sageata Viaţa domnului Lăzărescu
Sageata Întâmplări despre niciodată
Sageata Jurnal de maimuţe


PUBLICITATE




CITIŢI-NE PE FACEBOOK


Spacer Spacer