Atelier LiterNet 
Proză scurtă Respiraţie sub apă
A szitakötő
Simona Cratel, fordította: Bige Szabolcs
10.08.2008
Újabb megálló következett
Egy bakancsos lány értelmetlen sietséggel végig trappol a széksorok között. A padló csak úgy dübörög. Egy férfi trombitálva fújja az orrát néhány sorral előbbre.
Kint a fák sápadt zölden és sárgán árválkodnak. A levelek még megvannak, de mintha váratlan havazás lepte volna meg őket. A fenyők bepúderezve állnak. A hirdető táblák öntudatlanságba merevedtek. Egy motorkerékpár a pózna mellett parkol. A járda közepén levő gödör hanyagul körbekerítve. A gyár ablakai sötétek, alig néhány mögött látszik fény. Egy ezüstös korongot fóliával takartak le. Mindemellett süt a nap. Szürke, fekete, piros, lila kocsik parkolnak a járdaszélnél.
Nézem, ahogy egy férfi elhelyezkedik a fülhallgatós fiatallal szembeni ülésen. Mellén keresztbe tett kézzel, és egymásra helyezett lábakkal ül, rágózik.
Fekete varjak köröznek a bokrok felett.
Üres, dermedt megálló. Még egy szellő sem rezdül.
Lent a peronon egy fiatallány leejti az aprót a jegyautomata előtt. Úgy szól, mintha egy marék kavicsot vágnánk az ablaküveghez. "A francba!" - kiált fel. Mellette áll egy férfi kucsmával a fején és szürke sállal a nyaka körül, és olyan üres tekintettel, mintha éppen most készülne atomjaira széthullani. Közben semmi segítő szándékot nem mutat.
A velem szembeni padon egy anyuka ül a gyerekével. A fiú egyfolytában nyüzsög, nyugtalan, fészkelődik, anyukája intelmei ellenére. Hiába próbálja megőrizni a nyugalmát a hölgy, a gyerek megállás nélkül locsog-fecseg.
"Ni, anya, egy szitakötő!"
Az arcommal egyvonalban, az ablakon egy mozdulatlan szitakötő. Észre sem vettem. Van úgy, hogy ilyen feszült, mohó, de figyelmetlen állapotban, nem látok meg dolgokat.
"Hogy került ide?" - kérdezi a kisfiú - "Nézd, milyen szép!"
"Igen, nagyon szép" - mondja az anya szórakozottan, de másfele néz.
A gyerek feláll, hogy jobban lássa.
De nem a szitakötő, hanem én kerülök a tekintete fókuszába.
A tömbházak és a fák elmosódott árnyai köröznek az összekarcolt ablakok körül, én pedig már látom, hogy hiába teszek úgy, mintha kinéznék rajtuk.
Nem kívánatos számomra a fiú közeledése...!
Semmi kedvem beszédbe elegyedni egy hat, vagy hét éves valakivel, úgyhogy makacsul nézek kifele az ablakon.
"Anya, olyan csodás! Megölhetem? Megölhetem? Megölhetem?"
Egy bakancsos lány értelmetlen sietséggel végig trappol a széksorok között. A padló csak úgy dübörög. Egy férfi trombitálva fújja az orrát néhány sorral előbbre.
Kint a fák sápadt zölden és sárgán árválkodnak. A levelek még megvannak, de mintha váratlan havazás lepte volna meg őket. A fenyők bepúderezve állnak. A hirdető táblák öntudatlanságba merevedtek. Egy motorkerékpár a pózna mellett parkol. A járda közepén levő gödör hanyagul körbekerítve. A gyár ablakai sötétek, alig néhány mögött látszik fény. Egy ezüstös korongot fóliával takartak le. Mindemellett süt a nap. Szürke, fekete, piros, lila kocsik parkolnak a járdaszélnél.
Nézem, ahogy egy férfi elhelyezkedik a fülhallgatós fiatallal szembeni ülésen. Mellén keresztbe tett kézzel, és egymásra helyezett lábakkal ül, rágózik.
Fekete varjak köröznek a bokrok felett.
Üres, dermedt megálló. Még egy szellő sem rezdül.
Lent a peronon egy fiatallány leejti az aprót a jegyautomata előtt. Úgy szól, mintha egy marék kavicsot vágnánk az ablaküveghez. "A francba!" - kiált fel. Mellette áll egy férfi kucsmával a fején és szürke sállal a nyaka körül, és olyan üres tekintettel, mintha éppen most készülne atomjaira széthullani. Közben semmi segítő szándékot nem mutat.
A velem szembeni padon egy anyuka ül a gyerekével. A fiú egyfolytában nyüzsög, nyugtalan, fészkelődik, anyukája intelmei ellenére. Hiába próbálja megőrizni a nyugalmát a hölgy, a gyerek megállás nélkül locsog-fecseg.
"Ni, anya, egy szitakötő!"
Az arcommal egyvonalban, az ablakon egy mozdulatlan szitakötő. Észre sem vettem. Van úgy, hogy ilyen feszült, mohó, de figyelmetlen állapotban, nem látok meg dolgokat.
"Hogy került ide?" - kérdezi a kisfiú - "Nézd, milyen szép!"
"Igen, nagyon szép" - mondja az anya szórakozottan, de másfele néz.
A gyerek feláll, hogy jobban lássa.
De nem a szitakötő, hanem én kerülök a tekintete fókuszába.
A tömbházak és a fák elmosódott árnyai köröznek az összekarcolt ablakok körül, én pedig már látom, hogy hiába teszek úgy, mintha kinéznék rajtuk.
Nem kívánatos számomra a fiú közeledése...!
Semmi kedvem beszédbe elegyedni egy hat, vagy hét éves valakivel, úgyhogy makacsul nézek kifele az ablakon.
"Anya, olyan csodás! Megölhetem? Megölhetem? Megölhetem?"
0 comentarii
Resurse
Simona Cratel este autoarea volumului Străinii, publicat de Editura LiterNet. Situl personal al Simonei CratelARHIVA RUBRICII
Paradisul e pustiu, Simona Cratel (5.0/5 - 2 voturi) Ce-ar fi spus tatăl meu dacă ar fi vorbit?, Simona Cratel (5.0/5 - 9 voturi) Ce ţi-aş face dacă n-aş fi măritată, Simona Cratel (4.7/5 - 17 voturi) Vrăji şi descântece pentru viaţa de zi cu zi, Simona Cratel, cu desene de George Roşu (4.0/5 - 9 voturi) De ziua soră-mii care n-a vorbit niciodată cu mine, Simona Cratel (5.0/5 - 7 voturi) Toate articolele din această rubricăRUBRICILE CATEGORIEI
Miscellanea InCompletAbil fantastic Editorialul de luni dimineaţă Cafe del Sol Diversiuni şi aluviuni Micile istorii Scrisorile Getei Insolita de marţi Întîlniri - De dragoste Cuvinte pentru înecaţi România, draga de ea! Jobenul cu iepuraşi Şoseta cântăreţului de blues inter_zise Biciclete în Beijing Istorii inventate CompletAbil Cutia cu păpuşi Drumul spre Oz Un pic - alte întîmplări adevărate Poveştile fetei nesăbuite Cum să... Bungee JumpingPUBLICITATE
© 2001-2012 Asociaţia LiterNet®. Toate drepturile rezervate
Design: Bogdan Gheorghe
Publicitate: Web Hosting | Vremea