Home

Home
Cititi-ne pe FacebookUrmati-ne pe TwitterFeed RSS gratuit

Spacer

Atelier LiterNet  Sageata  Proză scurtă  Sageata  Miscellanea

Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro

A városban


Diana Cuzic, fordította: Bige Szabolcs

25.04.2014
TextText mai micText mai mare
Versiune imprimabila Adauga cu AddThis
Articolul anterior din rubrică
Articolul urmator din rubrică
Négy óra körül ébredt. Nem azért, mintha valami dolga lett volna, hanem így szokta meg abból az időből, amikor még ellátni való állatai voltak, meg munkába igyekvő férje. Most alig van néhány tyúkja, az is csak azért, hogy társasága, s elfoglaltsága legyen. Hogy hasznosnak érezze magát, s feledje az egyedüllétet. Lassú, nehéz mozgással öltözködött, kendőt kötött. Kicsit elgondolkozott, majd fejére egy kis sapkát tett, s ere kötötte a kendőt. Gondolta, hideg lehet ott a városban. Nem szerette az ilyen utakat. Nem értette, miért élnek az emberek a betonrengetegben, hogyhogy nem fulladnak meg a sok autótól, és mitől olyan izgágák folyton. Olyan ez az egész nyüzsgés, mint a bolondokháza. Alapos gonddal megszámolja a zsebkendőbe kötözött pénzét, kiforgatja a zsebeit is, nem rejtőzik-e valamelyikben egy-két peták, eligazgatja a szoknyáját, álljanak a ráncok rendesen. Felölti a tisztakabátot, kicsit kopott ugyan, s picikét dohos szagú, de jól van úgy.

Időben lép ki a kapun, érje el az autóbuszt. Zsúfolt. A korával van szerencséje, másképp állhatna végig. Azon mélázik, hova mehet korán reggel ennyi ember. Szinte mindet ismeri, és tudja, még fele sincs, aki munkába igyekezne. Se a városba, se a mezőre. Ki-ki a maga gondjával. Így, így, de nézd már, hogy vihog, s hogy feltűnösködik a Gheorghe leánya, a felszegből. Ezekben a mai fiatalokban nincs egy csöppnyi szégyenérzet. Az én időmben nem merészelt volna így viselkedni egy fiatal lány. Az út nem tart sokáig, de így is elszunnyad kicsit, bár hallja közben, mit beszélnek körülötte. Mintegy álomban úgy hallja, miket mondanak erről, vagy arról. Igyekszik észben tartani, hogy majd otthon a szomszédokkal is megbeszélje.

Végre, megérkezett. Leszállás közben hirtelen megtorpant, s fenntartotta az embereket. Vajon magával hozta az iratokat? - ötlött fel benne a gondolat. Kezdett a táskájában kotorászni. Az emberek türelmetlenkedte, de ő úgy tett, mintha nem hallaná. Itt vannak a papírok - sóhajt megkönnyebbülten. Máskülönben, már két nappal ezelőtt elkészítette mindet. Visszahelyezi a táskába, s kicsit himbálózva neki indul. Időbe telik oda érni, ahol dolga akad. Nem mintha kirakatokat nézegetné út közben, hanem mert fél átmenni az utca másik oldalára. Minden átjárónál megvárja, amíg mások is indulnak, fél egyedül lelépni a járdáról. Hallott ő olyan esetekről, amikor a városban halálra gázoltak embereket! Igaz, öreg ő már, de mégse lenne szép dolog a kerekek alatt meghalni, idegen emberek között. Nem lenne itt senki, aki bár egyetlen száll gyertyát is gyújtana neki, vagy egy imát mondana érte.

Oda érkezett, s beállt a sor végére, de nem törődött vele. Előre tudta, hogy így lesz, s nem is készült hamarabb haza menni, mit a hatos autóbusszal, meg aztán itt még szót válthat az emberekkel. A sorban mindenről szó kerül, ami csak a világban történik. Rádiót már jó ideje nem hallgat, a televízió pedig szerinte nem más, mint egy hóbort. Már inkább a Szentek életét olvasgatja, mint a sok bolondságot az újságban. Meg nem is nagyon érti, s minek törné rajta a fejét? Mit érdekli őt, mit csinálnak az emberek más országokban, hogy éheznek, fáznak, vagy szomjasak? Minek? Vele ki törődik? Elromlott ez a világ, gondolja. Ha meg valami fontos dologról van szó, azt úgyis megtudja a tiszteletes úrtól a vasárnapi istentiszteleten.

Megérkezik végül a pulthoz. Hirtelen megváltozik, mintha nem is ő lenne. Alázatoskodik, és úgy tesz, mintha nem értené, mit mond az a nő ott vele szemben. Nem képes megérteni, miért erősködik ez a hölgy, hogy ő fizessen. Mégis végeredményben, mi az a szerződés? Mit ér? Ha nem akar fizetni, nem is fog, és punktum! Szerződéssel, vagy a nélkül. Tolvajok mind egy szálig. Egy öregasszonyon akarnak élősködni. Elkövettek egy hibát, és ő most nem ért semmit. Ők fizessenek, a fiatalok. Alkudozik, könyörög, végül sírni kezd, de hiába. Nem törődnek vele, hisz' nem ő az első, aki így viselkedik, s nem is az utolsó. A végén előszedi a pénzét és fizet. Legalább megpróbálta. Odanyújtja újra az iratokat. A mögötte állók eleinte még várnak türelemmel, de már kezdenek nyugtalankodni. Most is úgy tesz, mintha nem hallaná. Hadd el! Minek azért sietni, hogy odaadják a pénzüket? Na, végre végzett.

Kilép az utcára, s a piac felé veszi az irányt. Kíváncsi az itteni árakra, s kenyeret is venne, meg még, amit kell. A kenyér mintha olcsóbb lenne, mint a falusi boltban. Lassan, lassan degeszre tölti a táskáját. Fáradtan, de önmagával elégedetten helyet foglal az autóbuszváró padján. Még van ideje egyet szusszanni és szétnézni. Mennyi por és izgalom, megfullad az ember! Mi van vajon a tyúkokkal? Hiányzom nekik? Lehet valamelyik meg is tojt. Nem tetszenek ezek a jövő-menő emberek. Túlságosan jól öltözöttek egy ilyen munkanaphoz, folyton telefonálnak, és senki rá sem pillant. Azért, biztos, ami biztos alapon, a táskáját közelebb húzza. Ezek az emberek azt sem tudják, mi a munka. Lapozgatnak, forgatnak néhány iratot, kávéznak, s egész álló nap a fenekükön ülnek, s még azt mondják, dolgoznak. Jönnének csak ki velem a mezőre, meglátnám, vajon utána is magasan hordanák az orrukat? Tovább várakozik csendesen, már nem is gondol semmire. Fáradt és alig várja, hogy hazatérjen. Itt minden olyan értelmetlen.
Articolul anterior din rubrică
Toate articolele din rubrică
Articolul urmator din rubrică




0 comentarii

Spacer Spacer