Megvilágosodásom

Másképpen látom a világot, amióta reggel, délben, este, valamint a közti időben mosolygok. A tükörben is tisztábban látom magamat. Kint is jobban látom a színeket. A fák a füvek nagyobbak és zöldebbek. Az úton kevesebb a kátyú. A tömbházak sem olyan szürkék. Kezdem elhinni, hogy körülöttem minden csodálatos, csak eddig nem vettem észre! Biz\' Isten megjavult a látásom! Érted? Mikor mosolyogsz, összehúzod a szemed és jobban látsz. Igazán! Mintha könnyebben lélegeznék. Igen, igen minden mosolytól kitágul a tüdőm, megtelik oxigénnel az agyam, dobog a szívem és érzem, hogyan árad szét körülöttem a boldogság. A zene meghatóbb, az előadások erőteljesebbek, mélyebb a csend, a zaj ritmusosabb, az emberek vidámabbak. És szeretnek. Látom, hogy szeretnek. Érzem az energiát. Én is szeretek. Többet, mindent, egyszerűbben. Amikor mosolyogsz, egyszerűbbé válnak a dolgok, emberibbé.
 
Megyek az utcán. Minden lépéssel, boldog szívdobbanással változik az életem ritmusa. Egy lépés, egy dobbanás, egy lépés, egy dobbanás, egy lépés, egy dobbanás. Azt sem tudom, mit tegyek ennyi boldogsággal. Nem tudom, hova raktározzam. A házamban nincs elég hely, még úgy sem, hogy amit csak tudtam átadtam a barátaimnak, sőt még néhány idegennek is.
 
Lépésenként kell a boldogságot élni - így nem szükséges elraktározni. Semmit sem veszíthetek, hiszen folyamatosan használom. És így megállás nélkül osztogathatom. Csak meg ne álljak menet közben. Meg ne álljon a szívverésem, mert akkor elvész a boldogság. Így aztán megyek, dobban a szívem, mosolygok...
 
A boldogság növekedik. Nincs többre szükségem az egyetemes boldogságból többre, mint egy lépés és egy-egy dobbanás, a többit tovább adhatom. S íme, mennyi energia és kedves ember vesz körül.
 
Amióta mosolygok, jobban látom az embereket. Felismerem szemükben az álmaikat. Összegyűlnek, együtt haladnak - lépésről lépésre - és egyre emberibbek lesznek. Mi ebben olyan nehéz? Csupán a szemedbe kell néznem. A tiedbe is. Meg a tiedbe is...