Home

Home
Cititi-ne pe FacebookUrmati-ne pe TwitterFeed RSS gratuit

Spacer

Atelier LiterNet  Sageata  Proză scurtă  Sageata  Fractalul Epic

Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro

A feltétel nélküli szeretet


Sabina Balan, fordította: Bige Szabolcs

11.04.2013
TextText mai micText mai mare
Versiune imprimabila Adauga cu AddThis
Articolul anterior din rubrică
Articolul urmator din rubrică
Borult áprilisi idő volt, és én fáradtam bandukoltam hazafelé az iskolából. Nem rég kerültem be a főiskolába, s még mindig iskolánk, vagy líceumnak mondtam. Megyek aludni, mert ha én elalszom... Nem tudom létezik-e álom-drog, de én biztosan alvásfüggő vagyok. Bárhol képes vagyok elaludni: előadáson, gyakorlaton egy sarokban. Míg lépegetek a kollégium irányába, s kerülgetem a pocsolyákat, azt próbálom kitalálni, jön-e autó mögöttem, anélkül, hogy hátranéznék, és az ágyikómról ábrándozom, a vacsorámról, kedvteléseimről. Vajon dudál majd az autó, mielőtt elütne? Eszembe jut, hogy nincs otthon kenyér, de már elhaladtam a kollégiumhoz levő legközelebbi kenyeres bolt mellett, ki a csoda adna nekem egy szelet kenyeret. Végül is a hűtőmben nincs más, mint egy tálacskányi főtt rizs - különben is a rizs nem megy kenyérrel, miau... két falat az egész, miau... vagy három, és vetem be magam a puha ágyikómba, miau!... még akkor is, ha még csak nyolc óra van és reggelig fel se kelek, miau! fenébe a tételekkel!, de mi ez, amit mind hallok?
 
A piros Fiat Punto óta, amelyik a járda szélénél áll, jön mögöttem egy macska - se nem nagy, se nem kicsi,se nem kövér, se nem sovány,fekete-fehér tarka, a mancsai sárosak, de fehér színűek, mintha zoknit viselne. A nyávogását hallottam, mely átszűrődött csapongó gondolataimon, a se nem éles, se nem kétségbeesett, se nem finom nyávogását. Megállok, feléje fordulok, és a szemébe nézek. Felemeli a fejét a füleit hegyezve, pillanatra rám néz, pislog, ahogy csak a macskák tudnak, majd nyávog még egyet. Semmi sem fogható ahhoz, ahogy a macskák a szemedbe nézve nyávognak. A líceumi szeretlek sem, a csókok sem az ablakmélyedésben, még a tantárgy olimpián kapott díszoklevél sem mérhető hozzá. Ölbe veszem, és mást sem akarok, mint mielőbb a kollégiumi szobámban lenni, és elhalmozni szeretettel ezt az aranyos kis lényt, aki néz rám nyávogva, mintha éppen ezt kérné tőlem. Úgy éreztem magam, mint Vitéz János, amikor a lóra felkapta Szép Ilonkát, és fülébe súgta: "Itt lakom a harmadik utcában, és lapul a hűtőben egy liter bor..."
 
Megérkezem, nagyot sóhajtok, s a cicát leteszem egy pillanatra, amíg beteszem az ajtót. A drágám lép hármat-négyet a szanaszét hagyott cipők és papucsok között, kecsesen megfordul, mint egy mini párduc, számba veszi az egész szobát, aztán a tekintetemet keresi, s miután rátalált csillogó, résnyire szűkülő szemeit az enyémekbe mélyeszti, és ... nyávog. Hát persze, csapok a homlokomra, enni kér, hiszen szegényke mindjárt éhen hal, akár csak magam is. Meg ne haljon itt nekem, és kihunyjanak azok a szeretet sugarak, melyek felém irányulnak, és viszont. Kinyitom a sarokban álló hűtőt, keressek valami neki valót. A rizst jeges birodalmam egyedüli reménységeit (az ecetes uborka halmaza mellett, mely pillanatnyilag alkalmatlan éhség ellen) biztos nem kedvelné, de találok egy felbontott csomag virslit, aminek fel forma hiányzik, mert a múlt héten a többit megettem. Gyorsan a papírjából kiszedem, a cica közelebb óvakodik. Az ételt leteszem a járólapra, fél perc alatt el is tünteti. Lekuporodok vele szembe, és megsimogatom a fejét, a füleit, elképzelem a szobatársam megrökönyödését, de én majd meggyőzöm, hogy szükségünk van egy társra, ez pedig egy varázslatos lény, aki rám talált, követett, és ha egy macska valakit követ, az jó jel.
 
A macska kibújik a kezem alól. Cicc, cici-cicc. Az ajtó felé igyekszik. Cicc, cici-cicc. Odaért. Ciiicc, cici-cic. Forog egyet-kettőt a farka körül. Cicukám, gyere ide, szeretlek! Megáll, rám néz, és egy halkat nyávog nyitott szájjal, felhúzott felsőajakkal, hogy kilátszanak fogai. Hirtelen meglátom magam az ő szemével. Egy lökött alak ül a konyha hideg kövén, ebben a reménytelen putriban, és még azt akarja, hogy szeressem! Én nem szeretlek, csak eltűrlek, feltétel nélküli szeretet nem létezik, úgyhogy engedj ki ebből a veremből, várnak a neveletlen kölykeim, és az egész állatvilág, Ja, és a virsli már lejárt. Nekem azonban vannak enzimeim, de neked nincsenek. Na, táj!
 
A fekete-fehér tarka cica köszönet nélkül kisétál az ajtómon, s vele együtt mindem hitem a Világegyetemben, az Istenben, a Szerelemben, és mindenben úgy általában. A macska már újra a járdán van, és biztos emészti az ételt és a szeretetemet, melyet ráerőszakoltam azzal az átkozott virslivel együtt. Igaza van.
 
Feltétel nélküli szeretet nincs - nem létezik. Anyám azért szeret, mert én vagyok a gyermeke, szeretetének feltétele, hogy a Sors úgy döntött, én legyek a gyermeke, és nem más. Másképpen, ki tudja egyáltalán észrevett volna valaha. A macska azért szeretett, mert enni adtam neki. Tulajdonképpen csak eltűrt. Lehet, hogy ha valami jobb ennivalót adok neki, szeretett volna egy pillanatig. Szeretni annyi, mint kapni. Aki azt gondolja, hogy a szeretet adakozás és kész, az egy öngyilkos.
 
Ezeket az utolsó gondolatokat elalvás előtt találtam ki. Mikor másnap délben felébredtem, úgy éreztem, mindez csak álom volt, amit alvás túladagolásom okozott.
Articolul anterior din rubrică
Toate articolele din rubrică
Articolul urmator din rubrică




0 comentarii

Spacer Spacer