Nézz rám

"Nézz csak rám" - szólt.

A bárban találkoztunk. Egy kávé mellett üldögéltem egyedül a széken, mikor egy férfi odafordult hozzám. Öklét az állára támasztotta, durcás és bánatos képet vágott, mintegy utánozva engem, majd megkérdezte:
"Minden rendben?"

Mereven néztem rá, rezzenéstelen szemmel, és feltettem a magam részéről az egyetlen értelmes kérdést:
"Kérdezem, vajon veled rendben van-e minden?"

Erre abbahagyta, és leült mellém az asztalhoz:
"Nem ismersz meg?"

Figyelmesen megnéztem.
"Én vagyok!"

Kivert a verejték az idegességtől, és kínomban el kezdtem a papírszalvétát apró darabokra tépdesni. Egy idegen ember ült le az asztalomhoz.
"Nem hiszem..."
"Emlékszel?"
"Honnan veszed, hogy..."
"Nézz rám!" - ismételi.

Nem mozdul továbbra sem. Egyetlen elfoglaltsága, hogy figyel. Fehérek a kezei, ügyes ujjakkal, az izületeknél finom ráncok látszanak. A kezemet simogatja. Mielőtt megismertem volna, életem egy katasztrófa felé sodródott. Olyan volt az életem, mintegy zuhanás az űrbe - fejjel előre. Mindegy honnan kezdem el mesélni, mindegy milyen irányból: elölről, vagy hátulról, a végén mindig ugyan az jön ki a számomra. Olyan volt, mintha a saját romlásomhoz segédkeznék, anélkül, hogy meg tudnám akadályozni.

Hideg téli nap van. Késtem tíz percet. A megbeszélt útkereszteződésnél állok, kistáskámmal a kezemben. Nem vettem magamhoz sok mindent. Ő is késett. Könnyedén lefékez a járdaszél mellett. Az út felőli ajtót nyitja ki, mert a jobbfelőli minden reggel befagy és nem lehet kinyitni. Kiszáll és segít a táskámat betenni a csomagtartóba.
"Halálra fagytál?" - kérdezi.
"Is-is" - válaszolom.
"Jóóóó..."
"Na, most már emlékszel?" - kérdezi

Ül az asztalomnál, de már nem próbál utánozni.
"Nem, nem vagyok biztos benne."

Tépdesem a szalvétát. Apró darabokra, s nézem megrettenve.
"Mi van veled?" - kérdez - "Nem szoktál ilyen lenni."
Van itt valahol egy aszpirin? A kávém a táskában kiömlött. Kinyitja a hátizsákját és kiveszi a termoszt. Lenyelem az aszpirint. "Jaj, leugrik!" ordítom.
"Mi van?" - kérdezi.

Egy pillanatra felém fordítja a tekintetét, de a forgalmat kell, figyelnie. "Le fog ugrani! Istenem, le fog ugrani! Le fog ugrani!"

A hídon egy férfi áll, háttal nekünk. Átmegyünk a híd alatt. Semmi nem történik.
"Nem szoktál te ilyen lenni."
"Na, most már emlékszel?"

Semmi sem maradt a papírszalvétából.
"Mit gondolsz, hogy lesz?"
"Oké!"
"Nem vagyunk túlságosan boldogok!?"
"Ne mocskold össze az autót!" "Ne hányd össze az autómat!" "Szállj ki!"
"Nem tudom miért, de szerencséd van. Nem is tudom miért."

Az út valahol messze ér véget. Gyalogosan más a világ: egy réteg jég, egy réteg hó, újra jég. A híd egy szál fenyődeszka, és a korlát pedig két fa közzé kikötött kötél. Az út lefele ereszkedik, ki tudja hova, majd jobbra kanyarodik.
"Már tudom, ki vagy...!" szóltam, miután végeztem a szalvéta tépdesésével.

Vaksin nézek rá. Érzem a menedékház melegét, az ételszagot, a cigaretta füstöt, mintha ez most mind itt lenne.
Megpróbáltalak kivetni a fejemből. Jó sok borral mostalak ki magamból. Ha érdekel, a Settesoli Pincéből való Cabernet Sauvignont ittam. Ez a kedvencem.

Kimostalak az agyamból.

Hagytalak elmenni. Menj. Szabad vagy.

Mi ebben olyan nehéz?

Tudod, hogy kell?

Az énedet összehajtogatod, mint egy fél kesztyűt, és zsebre vágod. Csak nézed magad ott helyben, anélkül, hogy számba vennéd, mi történik velem, az itt hagyottal. És mint egy kísértet mész tovább az úton.
"Igaz, egyszer voltunk együtt fenn a hegyen. Nagyon szerettük egymást. Az mondtad, senkit nem szerettél még úgy, mint engem. Mi az, hogy nem emlékszel? Mi az, hogy nem ismersz meg? Nem szoktál te ilyen lenni. Mi van veled?"
"Nézz most rám. Figyelj ide. Vörösek a szemeid. Bevéreztek. Egy kisebb agyvérzésed van. Ne pánikolj be."

Sikerül elaludnom. Az altatótól. Fekszem hanyatt, pucéran. Valami mászik rajtam. Felemelem a fejem. Egy skorpió mászik rajtam, a jobb karom a hófehér, vékonybőrű belső oldalán. Megbénít a félelem. Nem szabad mozdulnom. Mászik tovább rajtam. A mellemen, a hasamon, a combomon, a térdemen. Minden porcikám elzsibbadt, mintha ezer tű szurkálna, és üvöltök a félelemtől, és a borzalomtól. Üvöltök megállás nélkül, de senki nem hallja. Tovább üvöltök.