A Hold és a kölyök

(Dan Banu írása, megjelent az Atelier LiterNet / Proză scurtă oldalán 2021. 04. 23.)

A kék dzsekis kölyök fütyörészve közeledett a másik oldalon. Ahogy figyeltem, egy pillanatra eltűnt a szemem elől, azán megláttam, a vascső előtt guggolni, próbált a belsejébe belekukkantani. Úgy fordult, hogy belelátson, de a fény mégis behatolhasson a csőbe. Egy vascső volt, amit az emberek azért helyeztek oda, hogy az autók ne állhassanak fel a járdára, az erkélyük alá. Igazából három állt ott, egymástól egyenlő távolságra a folyosó bejárata előtt, s így nem lehetett a háromemeletes tömbház udvarára behajtani. A lakók számára biztosan létezett egy hátulsó bejárat, amit csak ők ismertek. A gyerek nyújtogatta a nyakát, hogy beleshessen a csőbe és megpillanthassa azt, ami ott rejtőzik.
- Mit keresel? Elveszítettél valamit? - kérdezte egy hatvanas-hetvenes úr, fején széles karimájú kalap, kezében csontnyelű sétabot, nyakában selyemsál, kezei nyugodtan hátra téve.

A fiú nem válaszolt, el volt foglalva, hogy találjon egy hosszú, vékony pálcát, amivel bekotorhat a cső belsejébe. Nem talált és abbahagyta.
- Valamit beejtettél, fiam? Mi van ott, bent? - erősködött a kalapos, sétapálcás, selyemsálas úr és megpróbált ő is bepillantani a kalapálástól összelapított végű cső belsejébe.

A fiú csak ekkor figyelt fel és válaszolt kényszeredetten.
- A Hold.

Aztán látva, hogy a férfi megdermed és összeráncolja a homlokát, így folytatta védekezve.
- Nem én ejtettem bele, ott volt már, amikor ide érkeztem!
- Ugyan, menj már, ember! Ne beszélj hülyeségeket! - válaszolt a férfi félre tolva sétabotjával a fiút, aztán kétrét hajolva próbált bekukucskálni a csőbe.
- Álljon a háznak háttal és szembe az úttal - magyarázta a fiú széttárt karokkal. - A fény onnan, a tenger felől jön. Vigyázzon, hogy ne takarja el a cső nyílását, mert úgy egy csepp fény sem jut oda. Úgy kell nézni, negyvenötfokos szögben.

A férfi éppen így tett. Alig pillantott oda, elkapta a tekintetét, megdörzsölte a szemeit, újra odanézett, elhúzódott, tisztuljon a látása, majd megint bele nézett.
- Igen, bizonyisten, úgy tűnik az a Hold. De hogy a Jóistenben került oda, a járdába levert csőbe? Komolyan, fiacskám! Még azok vérfoltok is látszanak, amiről azt tartják az emberek, hogy hegyek. És nem is egész, hiányzik egy darabja, éppen, mint egy félhold.

A férfi lehúzza a bőrkesztyűjét, leveszi a kalapját és a sétabotjával együtt leteszi a cső mellé. Aztán újból belenéz.
- Nem tudom, fiacskám, mi lehet, de az biztos, hogy a Hold semmi estre sem.
- Miről van szó? - szól közbe egy piros kötényes asszonyság, a haját egy tarka kendő fogja össze, megáll mellettük, egyik kezében egy poroló a másikban zöld műanyag vödör, benne úgy ficánkol egy rövid szőrű kefe, akár egy halacska.
- A Hold, asszonyom! Ott van a csőben! - int a fiú az állával a vasdarab felé.

Az asszony kuncog egy rövidet és cső fölé hajol.
- A fenébe is! Mintha a Hold lenne! - kiált fel lelkendezve. - Becsületszavamra, a Hold a fellegek közül. Hogy csináltad ezt, drágám? - kérdezi huncutul mosolyogva.
- Nem csináltam én semmit, asszonyom, csak játékból egy gyufaszálat dobtam volna oda és láttam, valami pislákol bene. Akkor jobban megnéztem és fedeztem fel a Holdat ott bent.
- Miféle Holdat, öcskös, ide jöttél a negyedünkbe, hogy fehéren-feketén bolondítsd az embereket? Tűnj el innen, mindjárt fenéken rúglak és visszazavarlak oda, ahonnan jöttél! - támadt rá durván egy feketeképű, vastagnyakú férfi olyan, mint egy kazánfűtő.
- Hagyd csak, öregem, inkább nézd meg, miről van szó, lehet, hogy igaz! - kelt a gyerek védelmére egy asszony, mindkét kezében egy-egy hatalmas, zöld csíkos, fehér szatyorral tele minden jóval, mi szem-szájnak ingere.
- Istenemre, ilyent még nem láttam! Kutya legyek, ha nincs egy Hold ott lent a csőben. Igazán az!
- Na, látod! Hiába bámulod ezt a fiút és ijesztgeted minden ok nélkül. Engedj engem is, vessek oda egy pillantást.
- Jééé... Igazad van! Ott a Hold! Látom, rendes ember vagy, az Istenre kérlek, mondd meg, hogy történhet ilyesmi? Éppen oda essen a Hold ebbe a csőbe, amit Niculae vert le, hogy az autók ne mehessenek be az udvarba!
- Nem a Hold ez, jóasszony! Hogy lenne a Hold! Valami más, nem tudom micsoda.
- Adj csak ide egy botot! - fordult a tarka kendős asszony a gyerekhez, aki még mindig a holdas cső mellett térdelt, de aztán jobb ötlete támadt. - Hagyd a botot. Fruzsinaaa... hozzál csak egy ötös kötőtűt, mert Hold a csőben van, amit Nicolae vert le, s nem tudjuk kivenni.

Pillanatokon belül jött is a válasz egyik fenti erkélyről: "Jövök!" és meg is jelent a maga húsvér valóságában a hang tulajdonosa kezében az ötös kötőtűvel. De senkinek sem engedte át. Mindenkit félre taszított, benézett a vascsőbe és kezdett kotorászni, mintha egy olajbogyót akarna a befőttesüveg alján villára tűzni. Hírtelen felrikkantott.
- Nincs közel, nagyon mélyen van, nem érem el a kötőtűvel.
- Semmi baj! Georgeta!!! - szökik ismét talpra a tarka kendős nő tölcsért csinálva a kezéből, mert Georgeta a tömbház másik felén tartózkodik. - Gyere csak ide és hozzad az a hosszú drótot, amivel a férjed szokta a WC-t kidugaszolni.

Georgeta nem válaszolt olyan gyorsan, mint Fruzsina, de végül csak megjelent egy kissé szakadt, fehér csipkés, rózsaszín köpenyben, kezében egy tekercs vékony dróttal.
- Add csak ide azt a kígyót, mestere vagyok! - ugrott oda egy rekedt hangú, ráncos képű alak, aki eddig valahol hátul lapított.

Az emberek lélegzett visszafojtva figyelték, ahogyan bedugja a férfi a drótkígyót a cső keskeny száján, amíg az teljesen nem eltűnik és kezdi forgatni, mintha a vattacukor pálcikáját tekergetné. Egy szusz sem hallatszott.
- Mi történik itt, kérem? - töri meg a varázst Ghiţă, a körzeti megbízott, aki mintha a föld alól jelent volna meg.
- Ilyet életedben nem láttál, Ghiţă! - válaszolt a rekedt hangú férfi állával az aszfaltba ágyazott cső felé intve, melybe már mélyen belehatolt a WC kidugaszoló drót. - Nézz oda! Látod mi az?

Ghiţă előre hajol, hosszan vizsgálja a szóban forgó tárgyat, mint egy igazi rendőr, majd felegyenesedik és az állát kezdi dörzsölni.
- Ez a Hold - dünnyögi végül ijedten, attól félve, hogy téves következtetésre jut és tartva a felfedezés következményeitől.

A rekedt hangú szélesen elvigyorodott, bagósan köhögött, majd folytatta a munkát, próbálva a drót hegyes végével eltalálni a Holdat.
- A fene tudja, uram, olyan, mint egy olajbogyó, nem akad meg. Vagy el sem éri, nem tudom, fogalmam sincs már, hol van...
- Mondja csak kisasszony, hogy kerülhetett a Hold egy ilyen csőbe? - fordul Ghiţă, a körzeti megbízott egy iskolás kinézetű lányhoz, aki most állt meg az egyre növekvő csoport mellett. - Hiszen tanulnak ott az iskolájukban ezt-azt, nem hiába koptatják az iskolapadot. - folytatta, s láthatóan zavarta a Hold alkalmatlan helyzete a csőben és éppen az őkelme körzetében. Szinte látni lehetett, ahogy fogalmazza a jelentést, tanukat hallgat meg, feltevéseket boncolgat, megoldásokat javasol...
- Szerintem a Hold nincs a csőben, a Föld túlsó felén van, mivel itt most nappal van, de csövön át, mely áthatol a Földön, oda látunk, ahol most éjszaka van.
- Brávó, kisasszony - mosolyog a kalapos, sétapálcás, selyemsálas úr -, jól vág az esze!
- Vagy lehet a csőben összegyűlt esővízben tükröződik, s ez az éjszakai tükröződés elfelejtett eloszlani... - motyogta egy meggypiros ajkú szőkeség. - Vagy nem is felejtkezett el, csak állandóan itt akar maradni.
- Mit beszélsz, Tănţico... Hogy állandóan itt akarjon maradni... - nézett rá dühösen Nicolae, aki éppen megjött a munkából. - Maradjon állandóan, ahol csak akar, de nem az én csöveimben, érted Tănţico? Mert az én csöveimnek az a feladata, hogy távol tartsa az autókat az udvartól. Érted, szívem? Egyébként legyen, ahogy akarjátok - hadonászott idegesen és átfurakodott az emberek között, hogy vessen egy pillantást a csőre.
- Itt a Hold? Ki szedi Nicolae, hogy azt se mondod bikkmakk! - összegezte és eltűnt néhány percre, hátra hagyva az egyre erősödő morajt, mely a vihar korbácsolta tenger zúgásához volt hasonlatos. Hamar megjelent kezében egy flex és a hosszabbító, amit az előbb dobott ki az ablakon, a harmadikról.

Zzzzzz... visít fel a gép és a vascső a földre dől egy perc alatt.
- Na, gyertek, vigyétek a Holdatokat! - mutat oda büszke tekintettel, mint Achillesz.

Elsőnek a kék dzsekis kölyök ugrott oda. A fényfelé tartva a csövet átnézett rajt és sóhajtva lerakta a földre. Olyan cső volt, mint akármelyik másik, üres, Hold nélküli. Aztán lehajolt a vascső megmaradt végéhez.
- Ott van! - vigyorgott csodálkozva és örömmel is, hogy Nicolae mester mégse zúzta semmivé ez a szép történetet.

Így most jobban látszik. De bármilyen röhejesnek is tűnik, az a sárga gombóc a csőben, semmi máshoz nem hasonlít, csakis a Holdhoz. Nicolae ott maradt, kezében a flex, fenyegetődzve int a csővég felé és zavartan vakargatja izzadó feje búbját, semmiképpen sem értve, miként eshetett ilyen szégyen az ő vascsövével.
- Holnap hozom a pikámert. Feltöröm az aszfaltot, kiveszem a csövet és majd meglátjuk, mit találunk.
- És holnapig, mi lesz? - riad meg Fruzsina. - Ha a Hold nem tud kibújni a csőből, éjszaka nem lesz Hold az égen? Jaj, anyám! Úristen! Csőstül jön a baj a fejünkre!

Hatalmas sóhaj tört fel az összegyűlt emberek lelkéből.
- Én amondó vagyok, hogy maradjunk itt és őrizzük. Megvárjuk, amíg Nicolae megjön reggel a pikámerrel. Nicolae ne maradj bent a műhelyben, hanem fogd és gyere. Ha a Hold visszamegy az égre, mi is megyünk aludni és kész, nem maradunk tovább - összegezte Georgeta, aki a tömbház másik feléről való.

Ameddig el nem jöttem, a Hold nem mutatkozott az égen, ami csak megerősítette az egyre növekedő tömeg meggyőződését, hogy ott van a csőben. Nicolae a pikamerrel, úgy hallottam, nem jött már vissza, telefonált neki a felesége, hogy nincs miért jönnie, mert megoldódott. Így van: "megoldódott". Nem tudható, miként, milyen körülmények között, de az első reggeli órában, a lyuk be volt tömve egy marék cementtel. A javítás hibásan és kapkodva készült, de a leghihetetlenebb a dologban, hogy azalatt történt, amíg az emberek jelen voltak egy rakáson a cső körül, vigyázták a Holdat, s egy észre nem vette, hogy történt. Ami azt illeti, aki tette, jó munkát végzett, hiszen a következő éjjel a Hold megjelent a helyén, az égen, mindannyiuk megelégedésére.