- Ó, jaj... unatkozhatok itt hónapokig - sóhajtott szomorúan a szánkó.
- Úgy látom, itt-ott javításra szorulsz - hallatszott egy törékeny hangocska.
- Hát, te meg ki vagy? - kérdezte a szánkó.
- Játék vagyok, egy fából épült kastély, a Toronykastély, aminek egyik ajtaját letörte Doru, a gazda fia. Így aztán ide hajítottak. Szívtelen banda!
- Elhiszem. Régóta itt vagy?
- Két hónappal Karácsony után kerültem ide. Doru egy elkényeztetett kölyök.
- Ez igaz. A legszebb helyeken utaztam vele. Felvittem a legmagasabb dombra, helyi ösvényekre és veszélyes oldalakra. Minden kirándulás után kímélet nélkül bedobott a sarokba. A jobb lábam kétszer is eltörött. Az édesapja tessék-lássék megjavított, hogy kitartson a versenyig. Szerettem volna, ha lefestenek, szépen elcsomagolnak! - sóhajtott a szánkó.
- Ne szomorkodj már! Majd jól elszórakozunk mi itt. Nagy buli szervező vagyok! - mondta Toronykastély.
Valóban mindenféle játékkal múlatták az időt: csapd le csacsit, Fekete Pétert játszottak, mesét mondtak, énekeltek, úgyhogy alig vették észre, hogy itt van már december. Különben a játékok nem ismerik az idő fogalmát.
Egyik nap aztán elhallatszott hozzájuk is a sok szép karácsonyi, betlehemes dal.
- Vajon hamarosan havazni fog? - kérdezte reménykedve a szánkó.
- Nem tudom, de nem is érdekel. Én úgyis itt maradok, amíg ki nem dobnak. Pedig úgy szeretnék egy árvaházba kerülni - mondta szomorúan a Toronykastély.
- Árvaházba? - csodálkozott a szánkó.
- Igen. Ez az álmom. Ott biztosan megjavítanának, és sok gyerek játszana szépen velem. Életre kelnék és elárasztana a vidámságuk - tette hozzá elgondolkozva.
"Itt vagyunk már, íme, újra
Földi jóval megrakodva..." - hallatszott a karácsonyi ének.
- Doru, hull a hó! - kiáltotta apa vígan és elnézte a fehér égből szállongó hópelyheket.
- Hurrááá! Holnap megyünk ródlizni! Gyorsan szedjük elő a szánkót a naftalinból - hallatszott Doru izgatott hangja.
Nem várva újabb felszólításra apa végre hajtotta a feladatot.
- Szerencsés vagy kicsi szánkó! Amióta megvettünk bőségesen jutott feladat számodra évek óta. Gyerünk most is munkára fel! - szólott Doru apukája és megragadta a szánkó keresztrúdját.
A szánkó vigasztalta a Toronykastélyt, aki nagyon elszomorodott.
- Ígérem, teszek az érdekedben egy jó szót! Bízzál bennem. Bajban ismerni meg a barátot!
- Köszönöm! Vigyázz magadra! - kiáltott utána a Toronykastély.
A szánkó bekenték egy favédő szerrel és kivitték a fagyos levegőre, jöjjön formába. "Ó, de jó! A friss levegő gyógyír a fámnak!" - gondolta boldogan, s felnézett a csillagos égre. "Mennyire vágytam már rátok: csillagok, hold, faágak, hó paplan!" - ezzel fáradtan el is szenderedett.
Másnap reggel végig nézett a kifényezett részein. Mintha új lenne. Kész volt azonnal hosszú útra kelni. Alig várta, hogy megmutathassa, mit tud.
Végig se gondolta jól, már meg is jelent Doru.
- Kalandra fel, kis szánkóm! - kiáltotta vidáman a fiú.
- Kalandra fel! - válaszolt a szánkó, bár senki sem hallotta - Van ám meglepetésem számodra, mindjárt meglátod.
A fiú felpattant a szánkóra, s indultak is az utcán felfele. A saroknál a szánkó jobbra vette az irányt.
- Hová viszel, hékás? Nem szabad nagyon eltávolodnunk a házunktól! - kiáltotta Doru.
- Egyet se félj, biztonságban vagy - felelte a szánkó.
Két utcával feljebb volt egy árvaház. A szánkó ismerte, s odaérve megállott előtte. Az ablakokon át gyerekek nézték őket szomorú szemekkel. Számukra nem volt se Mikulás, se Karácsony.
Doru csak nézte őket, majd kis idő múlva odaintett nekik. A bejáratnál megjelent két kisfiú, olyan Doruval egykorúak.
- Szeretnétek szánkózni egyet? - kérdezte halkan őket.
- Köszönjük, nagyon jó lenne!
A szánkó büszkén száguldozott a két gyerekkel a hátán, akiknek rég nem volt hasonló örömben részük. A szánkó boldogan hallgatta az örömükben sikongató, kacagó két fiúcskát.
- Holnap Karácsony Este lesz és biztosan nektek is hoz valamit az angyal. Ígérem, visszajövök.
Otthon aztán Doru egyenesen a padlásra ment, és összeszedte az oda felhordott játékokat. Apa segítségével megjavította, és egy nagy zsákba csomagolta őket. Én jól tudom, mit akart velük másnap (!)
- Köszönöm, barátom! - mondta a Toronykastély, míg az árvaház felé haladt a szánkó, hátán a zsákkal.
- Nagyon szívesen! - válaszolt amaz - Ha hiszel benne, minden kívánság valóra válhat. Különösen így Karácsony táján.
Így aztán a Toronykastély sok szép napot élt meg az egymást váltó gyermekek között. A szánkó is néhány év múlva csatlakozott hozzá az árvaházban. Doru megnőtt, s a szánkó kicsi lett számára, pedig néha szívesen ródlizott volna egyet-egyet. Hiszen bármilyen nagyra nőnek is az emberek, a lelkük gyermek marad. Néha.
Mindenki elérkezik oda, ahova vágyik. Csak hinnie kell...
